2016. augusztus 8., hétfő

Sixth Lesson ~"Hányszor kell meggyőznöm magam, hogy nekem kell Ő?"

Sziasztok,
itt is lenne az új rész. Remélem örültök neki. Köszönöm a kommenteket az előző részhez, ide is kérnék párat ha szabad! :D
Sajnos a kirándulás véget ért, kicsit előrébb ugrottunk az időben, de szerintem tetszeni fog nektek.
xxx Nicole E.

~A kirándulás után hét nappal, az iskola utolsó napja~

Harry szemszöge:

Nagyon hamar eltelt az a három nap, amit Zayn családjával, illetve Niall-el töltöttem. Tudom, nagyon rosszul cselekedtem, mikor csak úgy lekaptam Őt a tóban, s bár utána is elcsattant közöttünk pár csók, nem nagyon kerültünk közelebb egymáshoz. Nem azt mondom, hogy máris le kellett volna feküdnünk, de igaza volt Zayn-nek a múltkor, Ő tényleg az esetem, s bár áltatom magam azzal, hogy a kor csak egy szám, nagyon nem mindegy, hogy az ember hány éves is. Nos nézzük, én itt vagyok a tizenkettedik évem végén, tizennyolc évesen, s még a középiskolát sem jártam ki. Kapcsolatom, hm, jó ha volt három, de abból is csak egyikükkel feküdtem le, s azt is megbántam. Nem sok mindenben vagyok jó, de sokan szeretik a személyiségem.
Ő pedig, huszonhárom éves, az egyetemet lassan elvégzi, s egy tanár lesz. Az lenne a legnagyobb pech, ha ebbe az iskolába jönne, akkor végleg végem lenne.
-Már megint min agyalsz, Hazz? Még mindig nem verted ki a fejedből Niall-t, mi? – felnevetett és megveregette a hátam, de hamar leráztam magamról.
-Ne basztass! Tökre parázok. Ma megint nézhetem Mrs.Nelson ocsmány képét és hallgathatom a rizsát a bukásról. Ja igen, és Niall még annyira sem vette a bátorságot, hogy elkérje a telefonszámomat. Mondtam, hogy ez a korkülönbség nem oké. – egy szuszra mondtam végig, Zayn meg vigyorgott, mint a tejbetök. Vajon miért? Hát gondolom Mr. szexivagyokezértmindentmegtehetek – Liam – tegnap megfarkalta.
-Nyugi van, öcskös. Mire valók a barátok? Te segítettél nekem és Liam-nek, én segítettem neked, ez így fair. – összehúztam a szemöldököm és vártam, hogy mondja. – Megadtam neki én a számodat, nyugi. – olyan fejet vághattam mint akit nyúznak, mert mikor rám nézett kitört belőle a röhögés.
-Muszáj voltam, meg amúgy is, kénytelen leszel vele tanulni. Tényleg, megdumáltátok már azt? – nyeltem egyet.
-Nem, nem volt időnk. – felnevetett.
-Ne röhögtess, persze. Smárolni meg együtt aludni van idő, de egy kérdést feltenni nincs. Ne kamuzz!
-Na álljál meg! Honnan tudod, hogy együtt aludtunk? – háborodtam föl.
-Á, csak együtt másztatok ki a sátorból, de ne zavarjon. – ráztam egyet a hajamon és utánaeredtem, ugyanis már jócskán lehagyott, s nem sok híja volt, hogy a tanár után megyek be.
Irodalomóra, unalmas. Éppen ezért előszedtem a biológiacuccom, hogy legalább átolvassam, mert ha azt se tudom milyen témánál járunk, nyugodt szívvel buktat meg Mrs. Hárpia.
-Te, Zayn! Hol is tartunk? – felnevetett, mire tarkón csaptam.
-Már sehol. Befejeztük a könyvet. – eléggé savanyú képet vághattam, mert ismét röhögni kezdett, de amint leesett a tantusz, egy mozdulattal vágtam be a táskámba a könyvet, amit soha többet nem akarok látni.
-Akkor oké. – aztán a következő órán már nem voltam ennyire vidám. Az irodalom seperc alatt elment, s végre egyszer úgy mentem be biológiára, hogy nem paráztam. A hatalmas vigyorom persze hamar letörlődött a képemről, ugyanis Mrs. Nelson tett róla, hogy ne legyen nyugtom nyáron.
-Mr. Styles. Értem én, hogy nagyon jól érezzük magunkat így az utolsó napon, de le kell keserítenem, de lehet nem csak Önt. – olyan izgatott fejet, mint amilyet vágott, még életemben nem láttam rajta. – Mivel az iskolánk szintje kezd egyre jobban alacsonyodni, illetve maguk az első osztály, akik tizenhárom osztályt végeznek, ezért a tantestület megszavazta, hogy abban is Önök legyenek az elsők, hogy leérettségiznek biológiából. Mindenki! – és ezzel zárta az órát.
Életemben nem sípolt még ennyire a fülem, azt hittem megsüketülök. Az osztály összezavarodott és hirtelen keletkezett zűrzavar, viszont én még mindig ugyanúgy ültem ott. Ugyanolyan tartással és nézéssel. Zayn rázott ki a kábulatból.
-Jól vagy haver? – aggódva nézett rám, de üveges tekintettel néztem rá. Válaszolni se tudtam, mert egy papírgalacsin fejbe találta.
-Végem van. – remegő hanggal tekintettem körbe, s szemeimmel kerestem a tanárt, ám sehol sem láttam. Kiment. Szerencsére.
-Dehogy van! Figyelj! – rángatott föl a székemről. A többiek már kimentek, így a folyosó végére rángatott és a vállamra tette a kezét. – Itt az idő, hogy felhívd Niall-t. Tudom, segíthetnék én is, de semmire sem jutnánk ketten. Ő ezért lenne ott veled, bár ahogy elnéztem a kiruccanásunkon, nem csak tanulás lesz ott. – mosolyra görbült a szám. Valóban.
-Meg fogok bukni. Rajtam már nem segíthet senki. – hajtottam le a fejem. Ha Niall segítene is, ott nem csupán tanulás lenne, túl vonzó számomra, s képtelen lennék a tananyagra figyelni, ha a közelemben van. Nem csinálhatom ezt.
-Nem fogsz megbukni. Még van egy éved, meg egy nyarad is. Ennyi idő bőven elég ahhoz, hogy felzárkózz, s kitudja, lehet, hogy Niall többet is fog segíteni, mint kellene. – mikor leesett mire is akart kilyukadni felnevettem.
-Idióta. – nevetett Ő is. – Gyere menjünk órára, asszem matek lesz…de nem biztos. – jött utánam, aztán megfogta a karom és az udvar felé kezdett húzni. – Hova húzol? A terem nem ott van.
-Tudom, az udvaron leszünk, ami annyit jelent, hogy szabadfoglalkozás. Te pedig cselekedsz végre, s felhívod Niall-t. Ott leszek melletted és addig foglak nyaggatni, míg meg nem teszed. – megforgattam a szemeim és bólintottam egyet. Hát ha muszáj…
Útközben összefutottunk, nagy meglepetésemre – irónia – Liam-mel, aki seperc alatt húzta el tőlem Zayn-t. A kis pióca.
-Hiányoltalak már nagyon, baby. – megálltam, s gondoltam bevárom őket, nem szeretek egyedül lenni. Az osztályom…fura. Az égnek emeltem a tekintetem, mikor elkezdték egymást falni és tépni a másik haját, de amikor Liam keze már Zayn fenekénél járt, közbeléptem.
-Srácok, ezt inkább otthon, jó? – Liam kicsit mérges tekintettel illetett, de Zayn csak vigyorgott.
-Nyugi Haz, nem történt semmi. – kacsintott Liam-re.
-Az majd este fog nálam. – felnevettek. A két szexéhes idióta. Zayn közelebb ment Liam-hez, majd egymás kezét szorongatva mentek ki az udvarra mellettem.
-Nem gond ha egy kicsit elrabolom Zayn-t? Van egy – két megbeszélni való ügyünk. – Zayn már közbe is akart szólni, hogy nekünk annál fontosabb dolgunk is van, de beelőztem.
-Nyugodtan menjetek, nekem úgy is dolgom van. – Zayn csak pislogott, de mosolyogva intett, majd Liam oldalán mentek egy eldugottabb részre. Nem igaz, hogy nem bírják ki egymás nélkül!
Csendben baktattam le a lépcsőn hátamon a táskámmal és kihalásztam a telefonom a zsebemből. Mégis hogy szerette volna Zayn felhívni Niall-t ha nekem nincs is meg a száma?
Na, ez a feltevésem akkor romba dőlt, mikor felnyitottam a telefonomon a kódot, mert 2 üzenet várt elolvasásra. Ismeretlen feladótól, de a telefonszámot megjelenítette…hm..
Ledobtam magam egy, a többiektől szintén távol eső részlegen lévő padra és a szemem elé tette a napszemüvegem, mert majd’ megvakultam a Naptól. Szerencsére végre nyár és napozhatok naphosszat a szobám mellett kialakított tetőrészlegen. Imádom. A nyaram felét ott töltöm és kint is alszom.
Nagyon érdekelt már az üzenet, amit kaptam, ezért sietősen meg is nyitottam. Hát nem erre számítottam, bevallom őszintén.

„Akárhogy is alakulnak köztünk a dolgok, látni akarlak, Haz! Tudom, hogy te nem vagy az a prűd, egyszeri alkalmi srác, kiismertelek már annyira, szóval csak arra szeretnék kilyukadni, hogy hívj fel, ha egy kicsit is érdekellek. Nem csupán megszerezni akarlak, vonzódom hozzád és remélem te is hasonlóképp érzel.”

Kicsit lesokkolt. Tudtam, hogy Niall az, hisz egyértelmű, de hiába írta le, hogy nem egyszeri alkalomra szeretne, én nagyon is ezt a következtetést vontam le. Nem hinném, hogy egy ennyivel idősebb pasi, mint Niall, egy magamfajtával akarna kezdeni, aki még nagyban koptatja az iskolapadot, nem beszélve arról, hogy rajta látszik az, hogy élvezi az életet.
Gyorsan megnyitottam a második üzenetet is, mert az is szintén tőle jött.

„Ja, és ha a korkülönbség zavarna, ne érdekeljen! Nem hiszem, hogy attól lesz valaki ember, hogy korától függően sorolják be. Én nem úgy nézek rád, mint egy gyerekre, akkor te se úgy nézz rám, mint egy koros férfira. Huszonhárom vagyok Haz! xoxo, Niall.”

Oh, ez..igazán meglepett. Nem gondoltam, hogy egy rúgóra jár az agyunk. Kicsit feldobta a kedvem az üzenete, de volt benne valami…valami más. A hangsúlyán. Olyan, nemtörődömség?
Talán.
Viszont nem nagyon tudtam gondolkodni, hisz most volt itt az alkalom, hogy végre Zaynmentesen tudjak vele beszélni. Ezért mire feleszméltem, s elraktam volna a mobilomat, már a híváson volt az ujjam, amit nem lett volna illő megszakítani. Így hát a fülemhez emeltem az okostelefont és hallgattam, ahogy kicsöng. Nem kellett sok, hamar fel is vette.

-Harry? – Niall álmos hangja zökkentett ki várakozásomból.

8 megjegyzés :

  1. Basszus ez nagyon jó és annyira izgulok miattuk!
    Lesznek itt még gondok az biztos de nagyon szívesen olvasom!
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy sok gond lesz, de az eleje nyugisabb...kicsit.
      Majd meglátod mi lesz, de remélem tetszeni fog ;)
      xxx Nicole E.

      Törlés
  2. Itt...hagyod...abba...!?!?! Neeeeeeee
    És most egy hetet kell várni!?!?!?!?
    Uhhhh...
    Amúgy szuper lett ^-^ !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, muszáj :D
      El is telt az egy hét, ugye milyen hamar?
      Köszönöm
      xxx Nicole E.

      Törlés
  3. Ne mááár!! Mi ez a vég kérlek szépen!:0 Hogy mered?! Na, ezt majd priviben lerendezzük!;)
    Harry....őszintén sajnállak a biosz érettségi miatt! Én szeretem a bioszt, de rohadt nehéz, szóval átérzem valamennyire!
    Niall....te meg aztán legyél kedves, cuki, és édes!:3
    Ziam...imádom!:D Olyan aranyosak! <3
    Puszi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szoktál még hozzá? Mindig ilyen a vége :D
      Harry foshat is, elég keveset tud...de majd belejön.
      Niall..hozzáteszem, hogy Ő egy férfi, szóval más..
      <3
      xxx Nicole E.

      Törlés
  4. A francba mar! Itt abbahagyni? Ez most komoly?:D
    Fhu.. De kivagyok most:DD
    Latom magam elott a kovetkezo resz kezdetet:
    Hatry meghallja Niall rekedt hangjat, hirtelen megszolalni sem tud, es felall a farka:D
    Kivancsi lennek, hogy mirol 'beszélgetett' Zayn es Liam;)
    Ni olyan kis aranyos,habar meg semmit nem csinalt:D de csupan az, hogy leirta Hazznak, nem erdekli a korkulonbseg:')
    Mar nagggyon varom a kovit!:D

    Rebuh x❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tipikus én.. :D
      Héj, azért nem ennyire perverzek...alig ismerik egymást még.. ;)
      Ziam-mel kapcsolatban igazad van :D
      Mindjárt ki is teszem a kövit <3
      xxx Nicole E.

      Törlés