Seventh Lesson ~"Az esély nem törli el a közöttünk lévő korkülönbséget, de elfeledteti!"

Sziasztok,

itt is lenne a hetedik fejezet (nagyon durva, hogy már hét hete kezdődött :O )

Remélem szeretitek, mert én egyre jobban elmerülök a történetben, nagyon könnyeden írom. ;)

Köszönöm a kommenteket, jól esnek nagyon, most is írjatok pár szót, ha kérhetem.

Szeretlek titeket!

xxx Nicole E.

-Sz-szia. Felébresztettelek? – megköszörültem a torkom és vettem egy nagy levegőt.

-Épp csak elbóbiskoltam. Miért hívtál? Ott még nem suli van most? – egymás után tette föl a kérdéseit, én pedig nem tudtam nem mosolyogni.

-De, csak épp szabadfoglalkozásunk van az udvaron. –kicsit lejjebb vettem a hangsúlyt. –Niall, azért hívlak, mert…elolvastam az üzeneted. –beharaptam ajkam és füleltem.

-Akkor ez annyit jelent, hogy adsz esélyt? – hallottam a hangján, hogy fülig ér a szája.

-Igen, viszont ne kelljen csalódnom! – felnevetett.

-Még alig ismerlek, Haz. Először is randiznunk kell, aztán fordulnak komolyabbra a dolgok. – visszatartottam a levegőt és én is mosolyra húztam a számat. Nem kispályás, de ez tetszik benne annyira. Kurvára motiváló személyisége van, ami seperc alatt levesz a lábamról.

-Igazad van. Viszont lenne még egy kérdésem, ami…eléggé, közönséges is, de nekem fontos. Úgy igazából az életem múlik rajta. – nevettem föl kínosan.

-Mi lenne az? – kíváncsi volt a hangja, kétségtelen.

-Hát..mivel te is tanár leszel, ami fogalmam sincs mit takar, vagyis nem tudom melyik területen, de…-egy fojtott nevetést hallottam a vonal túlsó oldaláról.

-A lényeget, Harry! – hála istennek szemüveg volt rajtam és kellőképp meleg volt ahhoz, hogy az elpirulásom ráfoghassam a hőmérsékletre.

-Tu-tudnál korrepetálni biológiából? – lehunytam szemeim és vártam a válaszát, ami csak kis idő múlva érkezett. –Niall?

-Öhm, huh. Ez kicsit hirtelen ért. Semmi akadálya sincs, hogy őszinte legyek, viszont miért is kell ezt? Ennyire borzalmasan megy? – megforgattam a szemeimet. Ha segítséget kérek, akkor nyilván, nem?

-Mi vagyunk az első évfolyam, akik tizenhárom évet végeznek, és így mi vagyunk az elsők is abban, hogy először érettségizünk biológiából. Még van egy nyaram és majdnem egy évem rá, de szerintem esélytelen vagyok. – ciccegett a telefonba.

-Nos, mikor szeretnéd elkezdeni a tanulást? – fojtott hangjától vigyorognom kellett.

-Mi? Akkor segítesz? – felnevetett.

-Persze, hogy segítek. Ez már csak rajtad múlik, Haz. – megnyomta a „Haz” szót, amitől – nem tudom miért – de kirázott a hideg.

-Akkor..khm..mondjuk ma? – felnevettünk.

-Mikor végzel? Elmegyek eléd. – meglepődtem, hogy máris jönne.

-Öhm, hát. Most van egy szabadfoglalkozásos matekom aztán egy tesi, de szerintem arról elengednek, szóval úgy egy óra nagyjából. –magyaráztam neki, Ő pedig hümmögött.

-Okés, az a suli, amelyik a focipályával szemben van?

-Aha.

-Jó, akkor nemsokára ott vagyok. Ja, és a számom mentsd el!

-El fogom! Köszönöm, Niall! –hálálkodtam.

-Semmiség. Akkor hamarosan találkozunk, csókollak! – megdobogtatta a szívem ez a mondat. Máris beléestem volna?

-Én is téged.

Mikor leraktam, olyan érzésem volt, mintha jól fejbe vertek volna. Még annál is melegebbnek éreztem az időt, mint amennyire valójában volt. Megtettem, amit Niall kért, vagyis elmentettem a telefonszámát, viszont elraktároztam magamban, hogy egy jól sikerült képet kell hozzá betennem. Véletlenül az órára terelődött a figyelmem és meglepődve figyeltem, hogy már vége is az órának. Liam és Zayn alakja tűnt fel a látókörömben, kézen fogva, s ledobták magukat mellém, mikor odaértek.

-Na, mizu?- Zayn fülig érő vigyorából már rájöttem, nem csupán beszélgettek.

-Te megdugtad a suliban? –háborodtam föl tátott szájjal.

-Cssh, jesszus még meghallják, idióta. – felnevettem és megveregettem Zayn hátát. Hát Liam, le a kalappal.

-Liam, ezért ki is csaphatnak, ha megtudják. –megforgatta a szemeit és próbálta úgy igazítani a fekete ingjét, hogy a friss szívásnyom ne látszódjon.

-De ki mondaná el, és kinek? – ch.

-Kussolok! – beleegyezőn bólintott.

-No, és te mit csináltál errefelé, egyedül, míg mi..nos..-ismét felnevettünk.

-Felhívtam Niall-t. – homlokuk közepéig szaladt a szemöldökük.

-Éééés? – húzta el a szót Liam.

-Ha elengednek tesiről, még ti is találkozhattok vele. Értem jön. –Zayn felugrott és belehuppant az ölembe.

-De örülök, ugye összejöttök?

-Honnan tudjam? Majd lesz, ami lesz.

-Srácok, semmi jónak nem vagyok az elrontója, viszont Harry! A pasim az öledben ül, másrészt már rég bent kéne lennünk! – szemet forgattunk és a cuccainkat felkapva, nagy léptekkel közelítettük meg a focipályát, ami a sulival szemben helyezkedik el, s ahol az év eleji és az év végi testnevelési órákat szokták tartani. Hurrá.

-Mivel ez a hetedik órátok és utolsó nap van, hazamehettek, de azért örülnék ha még egy tíz percet maradnátok, az igazgató úr nem tudja, hogy hazaengedlek titeket. –nevetett föl a tanárnő. Jó arc.

-Nos, mikor is jön a te szőke herceged? –Liam felém fordult.

-Muszáj köcsögösködni? Amúgy pedig azt mondtam neki, hogy egy óra, szóval még van időm. –rántottam meg a vállam.

-Nem ülünk be addig egy gyros-ra? Én meghalok éhen. – Zayn nyávogott, de igazából nem volt rossz ötlet.

-Vajon mitől éheztél meg, baby? – megforgattam a szemeim és előreindultam, mert ha ezek elkezdik a nyáladzást, akkor sose eszünk.

Az út szélén mentem, és egyre melegebb volt. Lehetett már majd’ harmincöt fok is, amit utálok. A nyár a kedvenc évszakom, de kifejezetten gyűlölöm, ha már annyira meleg van, hogy a ruha is leolvad rólad. Sajnos ez a nap is ilyen, én pedig voltam akkora idióta, hogy hosszú fehér farmert vettem föl reggel. Szerencsére fehér, viszont a felsőm sötétkék, ami igaz, hogy nem fekete, de így is olyan melegem van, mintha csupán fekete lenne rajtam.

Nagyokat pislogtam és sóhajtottam egy nagyot, amiből végül egy ásítás lett, s két perc múlva szerencsére megláttam a kis éttermet. Homlokomon gyöngyözött az izzadtság, de amikor beléptünk a kajáldába, már el is felejtettem, hogy meleg van odakint, ugyanis eléggé érezhető volt a légkondicionáló használata.

-Hát gyerekek, én elolvadok. –Zayn nyafogott, mikor ledobtuk magunkat az egyik boxba. –Nem is értelek, Hazz. Hogy a picsába tudsz megélni ebbe a hosszú szarba. –megforgattam a szemeimet.

-Elhiheted, hogy nem jókedvemben van rajtam. Reggel hideg volt.

-Hagyjátok már abba! Együnk valamit aztán húzzunk vissza, randid van, Hazz! – ismét szemet forgattam, már lassan úgy marad.

Mindhárman egy – egy adag gyrost ettünk és kértünk hozzá egy pohár jeges teát. Életembe nem esett még olyan jól semmi, na jó, kivéve Niall masszázsát, amit az utolsó nap adott nekem a sátorban, mert ügyesen meghúztam a hátam, mikor fát gyűjtöttünk. De az kivételes eset volt.

-És..már ma is kezditek a „tanulást”? – félrenyeltem a majdnem utolsó falatomat és mérgesen néztem Zayn szemeibe.

-Hát, még nem tudom, lehet. Figyelj, tényleg bejön nekem, viszont muszáj lesz tanulnom is, mert..

-Persze, hogy muszáj, hiszen Niall mennyivel idősebb. Annyi mindent taníthat neked. – kacsintott. –Ki tudja? Lehet, hogy holnap már kikötöz az ágyhoz. – Felnevettünk.

-Ne legyél már ekkora paraszt! Majd ők elintézik, ha egyáltalán akarnak valamit egymástól, az ő dolguk. – Liam, mint mindig, most is megmentette a helyzetet.

-Úgyis tudni fogsz róla, ha lesz valami. Másrészt pedig ne hozd fel mindig a korunkat…így is idegesít. – megettem a maradék gyros-t, aztán a koszos dolgainkat kidobtuk és mentünk is volna ki a helyiségből, mikor megcsörrent a telefonom a zsebemben. Niall. Basszameg.

-I-igen? – nyeltem egyet és próbáltam kiszámolni pontosan mennyit is késünk.

-Haz, itt vagyok húsz perce, merre vagy? –ajjaj.

-Ne haragudj, eljöttünk Liam-mel és Zayn-nel ebédelni, itt vagyunk a sarkon, öt perc és ott leszünk. – összehúztam a szemöldököm a hirtelen ért napfényre és leintettem Zayn-t, aki épp ki akart parodizálni. Marha vicces.

-Maradjatok ott, odamegyek. Kocsival vagyok szóval fél percen belül elő áll a hintó. –felnevetett, majd én is.

-Oké, itt várunk. –le is raktam, majd a következő pillanatban tényleg megérkezett a kocsival.

-Nocsak! Már fuvarunk is van? –Zayn, mint mindig, most sem tudta megállni, hogy ne szóljon be valamit.

Niall kinyitotta a fehér autó ajtaját és kikukkantott belőle. Ha jól láttam egy fekete Ray Ban  napszemüveg volt rajta, egy kék ing és egy fehér rövidgatya. Hm. Összeöltöztünk?

Ki is szállt, majd felénk közeledett.

-Micsoda kellemes meglepetés, Nialler. De ez a járgány is elég sukár. –kacsintgatott Zayn a kocsi felé, Liam meg csak a szemét forgatta, de elmosolyodott és elkapta az állát, hogy egy futó csókot nyomhasson a fekete srác ajkaira. Mosolyogva néztem őket, majd a szőkeségre terelődött a figyelmem.

-Vicces vagy Malik, de azért remélem nem szándékozol bemocskolni, mert többet nem ülsz benne! –levette napszemüvegét és betessékelte a két jómadarat a hátsó ülésre, s felém fordult közben. –Ha kidobtuk őket kellően üdvözöllek, Haz. –kacsintott, s nekem még eme kellemes nyári, fülledt levegő is megakadt a légutaimban, amint megéreztem parfümét –valószínűleg valami középkategóriás darab, viszont menta, kókusz és egy kis levendula illatát éreztem, ami így keverve eléggé üt- illetve felfogtam a mondandójának a lényegét. Bólintottam és beültem az anyósülésre hozzá, s végre ismét a kellemes hűvösben tengődtünk.

-Liam-nél tegyél ki minket, ha kérhetem. –Niall felnyikkant.

-Nem vagyok taxi, ha pedig annak nézel fizethetsz is! – nézett hátra a visszapillantóból.

-Nem kell megenni! –védekezett. –Ha már itt vagyunk, és zavarunk, akkor mihamarább rakj le minket, ugye baby? – Liam mosolyogva bólintott, de azért láttam az arcán, hogy ha végre kettesben lesznek helyrerakja Zayn-t. Vagy megrakja…részletkérdés.

-Jogos. Na, de akkor irányíts! – és utána vagy tíz percen keresztül azt hallgattuk, ahogyan hangos GPS-ént duruzsolnak ketten. Zayn-nel összenéztünk, s kaptam egy mindentudó pillantást, én meg majdnem elröhögtem magam.

Fellélegeztünk mindketten, mikor szerencsésen elfuvaroztuk a két idiótát. Visszakanyarodtunk egy kihaltabb utcába, ahol volt árnyékos hely is, és leparkolt. Egymásra néztünk, mire Niall kikapcsolta a biztonsági övét, majd ugyanezt megtette az enyémmel is, s közelebb hajolt hozzám.

-Nos…-köszörülte meg a torkát. –Szerintem már itt az ideje, hogy köszönjek neked. Nem igaz? –egyre szaporábban vettem a levegőt, csakúgy, mint a múltkor a tónál, szinte pontosan úgy. Nem kerülte el a figyelmem, hogy tekintete folyton a szemem és a szám között cikázik, de végül megakadt a számnál. Beszívtam a levegőt és egy kicsit én is előrébb dőltem. Nem sok választott el minket, talán tíz centi.

-De. Nagyon is…így van. –sóhajtva mondtam ki az utolsó két szót, így a leheletem az ajkait érte, s szerintem ez volt a végső cselekedet. Egyszerre szüntettük meg a távolságot és egy új, felemelő csókban részesített, melyet én mélyítettem el.